Fehér pokol

Lamass den Froug mosollyal az arcán nézett végig táborán. Kellemesen nosztalgikus mosoly volt az. A hóban játszadozó gyerekek, a batárok közt sürgő forgó asszonyok, sátrokat építő férfiak látványa felidézte a régi szép időket, mikor még Ő is csak egy volt a sokból és nem a vezető, ki összetartja az egészt. Minden sokkal könnyebb volt akkor. A nap már lassan delelőn járt, meg voltak késve a táborépítéssel... vagyis újjáépítéssel, amiről javarészt az éjszakai hóvihar is felelőssé tehető volt. Darton ezúttal, nem volt kegyes hozzájuk. Másfél napnyira lehettek a védett völgytől, ami a táborhelyük szokott lenni ezen a szakaszon, de jól tudta, hogy ha az időjárás nem lesz kedvezőbb, jó időre ezen a nyílt helyen ragadhatnak.

A hajnali nap sugarai kezdték megvilágítani a tábort, ahogy lassan kiemelkedett a bércek fölé. A vörös sugarak szemeket kápráztató látványt nyújtottak, amit még a rendületlenül szakadó hó sem tudott elrontani. Lamass kilépett sátrából, nyújtózott egy nagyot, majd gyorsan prémjei mélyére bújt ismét. Rendkívül hideg volt. Először csak azt hitte, hogy a nap vörös sugarai tükröződnek a hóban, majd még is inkább csak a szeme káprázott, de minél inkább koncentrált a tábor szélén lévő területre, annál inkább kezdett kiülni az arcára az aggodalom. - Az ott vér? - Kérdezte halkan, leginkább magától.

- Lamass, LAMASS - hallotta egyre hangosabban, miközben lassan a szakadó hóesésben egy fiatal katona alakja kezdett kirajzolódni.

- Mond Klemen! - Kiáltott elébe Lamass. Tartott tőle, hogy rossz érzése, beigazolódást nyer.

- Nyoma veszett az őrnek... és... és két gyerek is eltűnt.

A kapitány hátán végig futott a hideg, és ez más volt, mint ami egyépként is gyötri. Arca elborzadt, bele sem mert gondolni, mi történhetett. Gyors tempóban elindult a gyanús folt felé, amivel már korábban szemezett. Odaérve bebizonyosodott félelme, az bizony vér volt. Továbbá vonszolásnyomok, amit már majdnem teljesen elfedett a friss hó.

- Klemen! Fújj riadót! - Kiáltott a fiúnak, miközben Ő maga is a fősátor felé igyekezett.

A hangos kürtszót követően pár perc alatt megtelt a központi sátor, ahol a kapitány ismertette a vészhelyzetet, melyet erős zúgolódás követett, amit csak két anya hangos sírása tört meg. A keresőcsapat hamar összeállt és perceken belül nekiláttak a kutatásnak.

...

A havazás már napokkal azelőtt elállt és Darton kegyelméből lassan olvadni kezdett. Lamassra komoly döntés várt. Utasítást adjon a táborbontásra és tovább induljanak, vagy adjon még pár napot a keresőcsapatnak. Bár az igazat megvallva, lelke mélyén tudta, hogy ha az elmúlt öt napban nem akadtak rájuk, már nem is lesznek meg. Ellenben viszont, ha nem indulnak tovább azonnal, a következő hóvihar, akár teljesen járhatatlanná teheti a hágót és egész télre ottrekedhetnek. Komoly döntés, de sajnos egyértelmű. A két család tiltakozása ellenére is, tovább indulást intett.

Vigor Zebar nem törődött bele a döntésbe és két önkéntes társával hátramaradott, hogy folytassák a kutatást elveszett fia után. Másnap hajnalig keresték a gyerekeket megállás és pihenés nélkül. Teljesen kimerültek, átfagytak és ekkor érte Őket az újabb hóvihar. Órákon keresztül bolyongtak a fehér pokolban, míg végül már egymást sem találták többet.

- Semas... Faren! Seemaan... Faareen! - Kiabált a távolba, újra és újra, de semmi válasz!

Vigor már érezte a teljes reménytelenség hívását és végül feladta. Nemhogy a gyerekek nem lettek meg, de még társait is elvesztette. Nem tehetett mást, Lamass és a karaván után indult. Másnap hajnalra elérte a biztonságosabb völgyet, ahol nagy örömére megpillantotta a karavánt és a felvert sátrakat. - Biztosan nem mertek tovább haladni ebben az időben. - Gondolta magában, közben haladt a tábor felé. Egyre inkább kezdte elfogni egy rossz érzés, egy fáklya sem égett és őrt sem látott sehol. Beérve felesége nevét ordította megállás nélkül. - Simeen... Simeen! - De nem, hogy Őt, a táborban egy árva lelket sem talált.