Ank'arin Gellegus

Karakter: Tolvaj 

- Anktor Federusnak hívnak és Erion városában születtem. Szüleim jómódú kereskedők voltak és engem is erre a sorsra szántak. Nincsenek testvéreim így egyedül örököltem a családi vállalkozást. Kahréba is csak kereskedni érkeztem. Fogalmam sincs, hogy mit akarnak tőlem.

Ekkor egy nagydarab marcona férfi kilépett az egyik sötét sarokból és a goblinhoz sétált, majd váratlanul képen törölte egy hatalmas maflással.

- Hihetetlen, hogy még csak egy órája kezdtük a kihallgatást, de ez már a negyedik történet, amit hallok. - mondta a férfi, hangosan artikulálva.

- Tényleg, még csak a negyedik lenne. - válaszolta a goblin és egy szolid mosolyt is megengedett magának a vértől csöpögő orra alatt.

- Nem azért vagy fogdában, mert kereskedni jöttél a városban. Nagyon jól tudjuk rólad, hogy ki vagy. A Te neved Ank'arin Gellegus és itt születtél Kahréban. A szüleid is idevalósiak voltak, hírhedt, alávaló, senkiházi tolvajok, akár csak Te magad. - mondta a férfi gúnyos mosollyal az arcán. - Felesleges tovább hazudoznod, már elkaptunk és tudjuk, ki vagy. A Te múltaddal biztos, hogy bitófán végzed, de előtte még kirándulunk egyet a szigetbörtönbe, ahol megkezded rövidke nyaralásodat, ha úgy tetszik. Egy ilyen aprócska kis senkit, már az első nap szétkapják, lehet, el sem jutsz a kötélig.

- Kár lenne értem, pedig imádom a kötelet. - bár arcára nem ez van írva.

- Tudom én azt, ne félj. Garantálom, hogy így vagy úgy, de lógni fogsz.

Na jó, egye fene. Elmondom az igazságot, de csak nektek!

Ank'arin Gellegusnak hívnak és Kahre városában születtem, úgy 23 évvel ezelőtt. Szüleim egyszerű tolvajok voltak a városban, ahol már vagy tíz generáció óta él a családunk. Öt testvérem közül Én vagyok a legidősebb, de a legalacsonyabb is. Ezért sokszor szekáltak, piszkáltak, csúfoltak. Viszont méretem ellenére vagy épp ennek köszönhetően, rendkívüli gyorsaságra és ügyességre tettem szert. Erre a képességemre úgy 12 éves koromban egy helyi fejvadász klán is felfigyelt és nagyon szerették volna, hogy csatlakozzak hozzájuk. Ezért képesek voltak sorban ölni a testvéreimet, míg igent nem mondtam. Szerencsére az ikrekkel kezdték, Őket nagyon utáltam. Miután végeztek velük, bele mentem, hogy csatlakozom. 14 éves koromra már képzett gyilkos voltam. A klán tartott tőle, hogy otthagyom Őket a szüleim kérésére, mert Ők nagyon nem akarták, hogy gyilkos legyek, jobban örültek volna, ha csak tolvaj maradok. Ezért a klán megölte az egész családom, hogy ne maradjon választásom. Csak azt nem vették számításba, hogy választásom így is maradt, pláne ezek után. Egyik éjszaka egy jó sikerült akció után a tagok eléggé felöntöttek a garatra, nem voltak már szomjasak, mondjuk úgy. Az éjszaka leple alatta körbejártam az alvóhelyeket és mindenkinek torkát metszettem. A vezetőnek egy tőrt szúrtam a csigolyái közé, így téve harcképtelenné. Nem halt meg, de mozdulni is képtelen volt. Elmondtam neki, hogy mennyire csalódtam bennük a családom miatt és, hogy ezt értük tettem. Megköszöntem a kiképzést, hisz ennek köszönhető mostani sikerem is. Majd, otthagytam magára és a többit a patkányokra bíztam.

20 éves koromig tolvajként tevékenykedtem tovább, szerencsére találtam magamnak tanítókat, aki szárnyuk alá vettek. Kahre a legpompásabb és legizgalmasabb város mind közül, nem mintha olyan sok városban jártam volna már életemben. Az amatőr tolvajok rémálma a rengeteg komolyabbnál komolyabb mechanikus zár és lakat miatt, de a mester tolvajok is néha megküzdenek egy-egy zsákmányért. Aki itt sikeres tud lenni, az máshol király a tolvajok közt.

Oké, amint már tudjátok, én nem tartozom a sikeresek közé, elvégre lekapcsoltak. Tanulság ebből? Sosem szabad, hogy észrevegyenek, még akkor sem, ha az egy fránya kutya. Ki gondolta volna, hogy felismeri a szagom az utcán sétálva is. Az elkapásomról és a kihallgatásról nem akarok beszélni, bár ez utóbbit már ismeritek. Megkezdtem 5 éves börtönbüntetésem a börtönök börtönében, valahol, fogalmam sincs, hogy hol. Csak annyit tudok, hogy egy szigeten volt a börtön és semmi más nem volt ott, csak falak, fák és temérdek víz, ameddig csak a szem ellátott. A börtön telis tele volt kegyetlen és veszélyes bűnözőkkel. Lehet igaza volt a városőrnek és egy napot sem bírtam volna ki itt, de szerencsére egyik tanítóm tanácsa eszembe jutott és hasznosnak is bizonyult. Első ebédnél kispéciztem magamnak a legnagyobb és legerősebb fegyencet és amint elhaladtam mellette, tálcáját "véletlen" a földre löktem. Mire az ordibálva felállt és magasan fölém magasodott. Mire eljutott addig mondandójában, hogy hány darabra fog ezért széttépni, két szökkenésből (szék, asztal) a fejével egy szintbe kerültem és mielőtt pislantani tudott volna, fa kanalam markolatát a jobb szemén keresztül egyenest az agyába nyomtam. Mint egy kivágott fa, úgy dőlt el és maga alá temetett két másikat is. Ezzel a cselekedetemmel elértem, hogy tiszteljenek és békén hagyjanak a többiek. Ja meg persze azt is, hogy a vezetőség úgy döntsön, hogy kivégzésemet előre hozzák négy évvel, vagyis ez év végére. Ez esetben nem sok választásom maradt, mivel nem akarok meghalni, pláne nem kötél által, meg kellett szöknöm onnan. Ehhez viszont szükségem volt néhány társra, akik szintén nem akarták itt végezni és hajlandóak voltak ezért összedolgozni. A három hónap magánzárka után, neki is láttam a csapatkeresésnek. Nem volt nehéz dolgom, hamar találtam is három jómadarat, akik hasonlóban törték a fejüket. Egy hatalmas udvari ork, egy ember, aki lovagnak vallotta magát és egy másik ember, aki kardművésznek. Első ránézésre elég ütős csapatnak látszottunk, szövetségünkkel a többi rab, sem mert újat húzni. Hosszas töprengés és szervezés után, megtaláltuk a kivezető utat a börtönből és a szigetről is. Így megúsztuk a kivégzést, legalább is elhalasztottuk, ez még a jövő kérdése.

Játékos: Lassir