Selmi Ardemis L' Morgorien

Karakter: Boszorkánymester - Asces Morga

Thyssen már a negyvenes évei közepén járt, mikor rátalált a nagy szerelem! Beleszeretett egy toroni kyr nemes lányába, Miába, és ez kölcsönös volt. Szerelméért felhagyott a klán élettel és megfogadta, hogy többet nem öl. Mia nagyon jó hatással volt Thyssenre, amit viszont a klán nem nézett jó szemmel. Elvesztették legjobb emberük. Miával családot alapítottak. Sajnos a sors, rövid időt hagyott csak a boldogságra. A szülésnél nem várt komplikációk adódtak és Mia belehalt, amikor életet adott fiuknak, Selminek. Thyssen szíve összetört, és a fiút hibáztatta felesége haláláért. Nem tudott többet a gyermekre nézni és inkább örökbe adta, mielőtt kárt tett volna benne. Ezután visszavonult a külvilág elől. Majd három év telt el így magányban, mikor végül ráébredt, hogy mindvégig magára volt dühös és ezt csak kivetítette, éppen csak világra jött fiára. Elhatározta, hogy megkeresi és újra egy család lesznek. Amikor odaért a családhoz, szörnyű hírt kapott. Selmi a télen tüdőgyulladást kapott, és a tavaszt már nem élte meg. Thyssen majd belehalt a fájdalomba, hiszen tudta, ha vele van, egy legyintéssel meggyógyíthatta volna. Ekkora fájdalmat csak egyszer érzett életében, amikor elvesztette feleségét, Miát. Már nem maradt neki semmije, senkije, csak a klán! Thyssen hát visszatért a klánba nagyapja örömére, és kapott maga alá egy újonnan kiképzett különítményt. A különítménnyel pedig egy új küldetés is jár.

Délre kellett utazniuk a Városállamokba, találkozni a megbízóval. A találkozó helyszíne egy fogadó volt, Canas városában. Megbízójuk egy Új-Pyarroni szenátor volt, aki részletesen elmesélte megbízásuk részleteit. Canasban él egy család, a Morgorien klánból, akik útjában állnak, politikai pályájának. Amíg a családból bárki is életben van, számára az veszélyforrást jelent. Így hát a küldetés egyértelmű volt, végezni kell mindenkivel. Bardac a megbízó, három napot adott a feladat elvégzésére, és külön kérte, hogy ez semmiképpen se legyen hozzá köthető, amiért szép kis összeget fizetett a klánnak. Thyssen és háromfős fejvadász csapatja, az éj leple alatt elindult a helyszínre. A fejvadászok, mint árnyak, észrevétlenül likvidálták az őrséget és ezzel utat nyitottak a boszorkánymesternek a családhoz. Thyssen egyesével ment szobáról szobára és csak halált hagyott maga után. Végül elért a gyerekszobához, és amikor bement, nem hitt a szemének. A szobában egy bölcső volt, benne egy talán, másfél éves gyermekkel. A bölcső mögött felesége, Mia szelleme ált, mellette fia Selmi. Nem mondtak semmit, csak könnyes szemmel nézték a gyermeket, majd a férfit. Thyssen azonnal megértette, ha megöli a gyermeket, azzal családja emlékét is megöli és mindent, ami valaha fontos volt számára, sosem nyer majd megbocsátást. Amint erre gondolt, Mia és Selmi rámosolygott, megfogták egymás kezét és szép lassan eltűntek. Thyssen lelkéről is mintha egy hatalmas kő zuhant volna le, érezte, hogy családja megbocsájtott neki és esélyt kapott, hogy jóvátegye azt a sok rosszat, amit elvesztésük óta elkövetett. Ekkor toppant be a három fejvadász, hogy megnézzék mi tart eddig. Felszólították, hogy végezzen a gyerekkel és térjenek haza. Thyssen nem reagált, mire a fejvadászok lassan előhúzták a fegyverüket. - " A nagyapád Lasek, mondta, hogy ez lesz, és azt is, hogy ilyenkor, mit kell tennünk. Sajnálom barátom, ez nem személyes... " -Körülbelül eddig jutott mondandójában mikor észrevette, hogy a jobbján álló társa, görcsben rogy össze, felnézett és látta, hogy balján álló szemén, száján, orrán és fülén is vér csordogál. Mire nyelni tudott volna rájött, hogy nem levegőt lélegzik, hanem savat. Látszott a fájdalom és a félelem a szemükben, ebben a pillanatban fogták fel, hogy nincs semmi esélyük. A beszéd helyett kellett volna cselekedniük, talán akkor... vagy, még akkor sem!

Thyssen felkarolta a gyermeket és elindult kifele a házból. Felült lovára és délnek indult, hogy minél messzebb legyen Canastól mire a fejvadászok magukhoz térnek. Nem gondolta, hogy ezek után a keresésére indulnának, inkább mihamarabb visszatérnek Toronba, hogy jelentsék az eseményeket. Thyssen érezte, hogy veszélyes évek következnek, de egy új esélyt kapott és élni akar vele.

Morgorien Klán

A Morgorien Klán nagyon befolyásos a Városállamokban. A klán kilenc családból áll, mind más és már területen szerzett nagy hírnevet. Vannak borászok Predokban (2), ékszerészek Új-Pyarronban (2), kereskedők Shadonban és több nagyvárosban (4) (Edorl, Shadlek, Sherdarat) és a politikusok Canasban. A klán összesen 315 főt számlál és gyökereik az állítások szerint, a Városállamok alapításáig nyúlik vissza. A klán nem túl összetartó, de ha nagyon muszáj, sietnek segíteni egymásnak.

A Canasi család, mindig is magának való volt. Ők a legkisebb létszámú család a klánban, mindössze 15-en élnek benne. Artemisz és felesége, a szüleik, a nagyszüleik és kisebbik gyermekük, Ardemis. Ardemis késői gyermek volt, szülei már elmúltak negyven, mikor született. Van egy lányuk is, Illidia. Ő tizenöt évesen férjhez ment egy Lar-Dori varázsló tanonchoz és ott is telepedtek le. Tizenhat évesen ikreket szül egy fiút és egy lányt, Monort és Illidient. Ardemis ekkor még csak egy éves. A Canasi három generációs család a város peremvidékén él, és onnan igyekeznek irányítani a lakosság mindennapi életét, mint városvezetők. A családfő, Artas Morgorien a polgármester, felesége Adrien pedig az intéző. Artas a címet apjától Araztól, Ő pedig szintén apjától Maldactól örökölte. A város már vagy száz éve Morgorien vezetés alatt áll, de eddig a lakosság részéről sosem volt panasz. Jó vezetők voltak, erőskezűek, de jók.

Artas egy elhatározásra jutott, már nem elégszik meg Canas városának polgármesteri címével, magasabb babérokra szeretne törni. Jelöltette magát a szenátori választáson és szeretne bekerülni az Új-Pyarroni városvezetésbe is. A jelek szerint egész jó esélye van terveire. A Morgorien név, hatalommal bír és sok támogatóval. Úgy néz ki, hogy a kánban eddig lenézett politikuscsalád, most kiemelkedhet, egész a fellegekig. Csakhogy Új-Pyarronban élt egy ember Bardak Lessat, akinek ugyan ez volt a célja, és ezt a posztot csak egy ember töltheti be. Bardac Lessatnak nem voltak befolyásos kapcsolatai, viszont volt pénze, temérdek mennyiségű pénze, és mint tudni lehet, a pénz maga a hatalom!

Bardac, próbálta megvesztegetni Artast, kínált neki annyi pénzt, amennyit előtte még sosem látott a Canasi család, de Artas egy becsületes ember volt, és akarta azt a posztot, mindennél jobban. Bardacnak így hát nem maradt más választása, fizetett hát másnak, hogy megoldja problémáját. Fizetett az Ascens Morga Klánnak!

Thyssen Mester

Thyssen mielőtt elindult volna a gyermekkel délre, még összeszedett néhány értéket a számára. Apja pecsétgyűrűjét, Anyja medalionját és egy zászlót családja címerével, ha netán egyszer elmesélné az igazságot, Magához vett még némi aranyat, amit a férfi zsebeiben talált, majd útnak indult. Biztos volt benne, hogy amint kitudódik a család kivégzése, a fejvadászokon kívül még a Canasi polgárok is hajtóvadászatot indítanak, hogy ráleljenek az elrabolt gyermekre. Hát, még ha a Morgorien Klán is beszáll a keresésbe, nagyon óvatosnak kell lennie, ha ezt túl akarja élni.

Két hónapot voltak folyamatosan úton, kerülve a főutakat, nappal mindig megpihenve egy nyugodt ki helyen és éjszaka haladva tovább a feltűnést kerülve. Míg végül elértek egy békés városba, távol a Canasi bajoktól. Ez a város Sauem volt, nem messze Ó-Pyarrontól. Úgy érezte, hogy ez a város alkalmas lehet, egy új élet kezdetére. A Canasban zsákmányolt arany egy részéért, vett itt egy kis házat, kis földdel és felfogadott egy dadát Ardemis mellé, amíg még kicsi, hisz az is csoda, hogy idáig boldogult egyedül. A városban nyitott egy rendelőt, és elkezdte gyógyítani a környéken élő embereket, hiszen amihez a legjobban értett, azok a betegségek és a mérgek készítése, semlegesítése. Ez nagyon sikeres hivatásnak tűnt és a neve is elterjedt a szakmában, persze nem az igazi. Mindenki csak úgy ismerte, hogy az Öreg Thy Mester. Érezte, hogy amit tesz az jó, segíteni másokon. Ha nem is tudja ezzel eltörölni azt a sok rosszat, amit elkövetett, de a mérleg nyelve elmozdult, az biztos, és ha most családja lenéz rá, büszkék lehetnek.

Thyssen elhatározta, hogy nekivág délnek és új mesterségével annyi emberen segít, amennyinek csak tud. Amióta ideértek Sauembe, már eltelt több mint három év. Ardemis már öt éves, így elég nagy, hogy együtt útnak induljanak. Az összegyűjtött pénzből vett egy nagy batárt, amit szépen berendezett a különböző főzetek, italok, orvosságok és gyógynövények számára, mint egy guruló patika. Vett még egy nagy katonai sátrat is, ahol majd tervei szerint a rászorulókat, sérülteket és betegeket kezelni tudja. A gazdagokat pénzért a szegényeket pedig némi zöldségért, gyümölcsért vagy jószágért segíti. Akinek nincs semmije, legalább az egészsége legyen jó. A házat megtartja, azért évente egyszer szeretne visszatérni, megpihenni, addig a dada tartja rendben és persze élhet is benne.

Selmi Ardemis

Thy nagyapával már három hónapja vagyunk úton, és eleinte amennyire nem akartam jönni, most legalább annyira élvezem. Rá kellett jönnöm, hogy szeretek utazni. Az utazás alatt már voltunk három nagyvárosban, Új-Pyarronban, Graliganban, Patarre városban és érintettünk sok kis falut is a déli városállamokban. Nagyon örültem, mert mindenhol sok gyerek is volt, sosem unatkoztam. Thy nagyapa dolgozott én játszottam. Csak egyedül azt bántam, hogy nem tudtam senkivel jobban összebarátkozni, mert sehol sem töltöttünk túl sok időt. Újabb három hónap és újabb nagy városok, Berrana-Roda, Frone és Odra. Gyönyörű vidékek, kedves békés emberek és persze sok gyerek. Thy nagyapa szerint nem kell nagyon búcsúzkodni, hiszen minden évben találkozom majd velük és sok mesélnivalóm lesz addigra. Ez az időszak volt a kedvencem, itt utaztunk először hajóval, nem is akármilyennel. Szeretem a tengert... ... ...Utálom a tengert! Az a sok hullám, a gyomrom is hullámzott, de szerencsére csak pár hetes út volt. A túlparton pedig kocsizás tovább. Három hóna utazással megjártuk, Laroque várost, Sherdarat nagyvárost és Equassel városát is. Kicsit elfáradtam az utazások alatt, de ha minden igaz, már csak két hónap és hazaérünk, ott pedig kipihenjük magunkat, nagyon- nagyon. Arginsalo után Új-Pyarronba értünk, ami már kicsit ismerős volt számomra is, hiszen itt már jártam egyszer, és Thy nagyapa szerint ebben a városban leszünk majd legtöbbet. Itt már a gyerekek is ismerősek voltak és valóban nagyon sok mesélnivalóm volt a számukra. Amit viszont mindennél jobban vártam, hogy innen már hazamentünk Sauembe. Mira nagymama nagyon boldog volt, amikor meglátta jöttünket, és persze én is. Finom vacsorát csinált a kedvünkért és egész este, talán most először, de Én meséltem neki. Majd egy hónapot töltöttünk itthon az újabb utazás előtt. Szerencsére innentől már mindig ezen az útvonalon megyünk, így mindig tudom, hogy mikor, melyik barátaimmal fogok találkozni.

A következő utazásnál Mira nagymama is velünk tartott, nagyon boldog voltam. Sajnos utólag kiderült, hogy csak Új-Pyarronig jött velünk, és mint kiderült, Én is. Thy nagyapa beíratott egy iskolába, hogy okos felnőtt legyek. Nagymama fog addig vigyázni rám abban a házban, amit nagyapa bérelt nekünk közel az iskolához. Persze Ő is meglátogat minket minden évben, amint visszaér a körútról. Négy évig kell ide járnom, és ha végzek, lesz számomra egy nagy meglepetése. Már csak azért is kibírom!

Nagyon hosszú volt ez a négy év, viszont rengeteget tanultam. Írni, olvasni, számolni, növényekről, állatokról, egyes kultúrákról, nyelveket tanultam és az emberi testről is sokat megtudtam. Szereztem barátokat és féltékeny utálókat is. Járt az osztályba két fiú, Ank és Mud Morgorien, hogy azok milyen egy undok, beképzelt kis taplók. Találkoztam néha a szüleikkel is, de így már értettem a dolgot, volt kitől örökölni. Szereztem viszont, komoly barátokat is, Ragnar Delevert és Sintia Moosat. Ragnar egy Új-Pyarroni lovag fia, Sintia pedig egy ékszerkereskedő lánya, mindketten nemesi családból származnak. Mi voltunk a nagy triumvirátus, mindig mindent együtt csináltunk. Remélem ezek a barátságok, egy életre szólnak.

Már tíz évesek vagyunk, az iskolának is vége, és ha minden igaz, nagyapa is hamarosan megérkezik. Kíváncsi leszek, milyen meglepetést tartogat számomra. Nem is kellett sokat aludni, megérkezett. Kiszaladtam elé az udvarra és láttam, hogy ott ál a batár, mellette három felszerelt fiatal ló. Hírtelen nem tudtam mire vélni, mire megkérdezte "Akkor, hát indulhatunk" és ekkor előlépett Ragnar és Sintia a batár mögül. Hatalmas volt a meglepetés. Mint kiderült nagyapa már hetek óta a városban volt és szervezkedett. Elintézte, hogy idén a két legkedvesebb barátom is velünk tarthasson az úton és emellett kaptam egy gyönyörű lovat is. Ritkán szoktunk szülinapot ünnepelni, de nagyapa most kitett magáért. Mira mama sem marad itthon egyedül, erre az időre hozzáköltözött a másik unokája is. Ragnar szülei adtak mellénk egy kis csapatot, hogy vigyázzák az úton a biztonságunkat.

Nagyon jól telt ez az év, a barátságunk megerősödött és ereztem, hogy ezek után szétválaszthatatlanok leszünk. Most Ők is láthatták mind azt, amit Én. Nagyapa is kitett magáért. Tanított nekünk nagyon sok érdekes dolgot. Megtanultunk fúvócsővel célba lőni, növényekből és ásványokból különféle gyógykenőcsöket készíteni. Engedte, hogy segítsünk neki ellátni néhány beteget, persze csak kisebb, apróbb sérüléseket. Sintiának nagyon jó érzéke volt a gyógyításhoz, nekem a főzetek készítéséhez, Ragnarnak pedig a kardforgatáshoz, amit a kísérő katonákkal gyakorolt.

Egy éjszaka miután tovább indultunk Frone városából, egy erdei táborban megtámadtak minket. Néhány Gorviki haramia lehetett a határon túlról. A pénzünket, az értékeinket és Sintiát akarták elrabolni, bele sem merek gondolni, mit akarhattak tőle és az sem zavarta Őket, ha netán végezniük kellene velünk. A katonák egy darabi helyt álltak, de a Gorvikiak túlerőben voltak. Pillantok teltek csak el mire a kísérőink a földön feküdte, Ragnar is megsérült. Sintia már náluk volt és már indultak is vissza az éj sötétjébe, ahonnan jöttek. Amit akkor láttam, sosem felejtem! Hírtelen megremegett a föl, hatalmas szél támadt a semmiből, szinte moccanni sem lehetett. Thy nagyapa ujjaiból villámok csaptak a menekülő Gorviki haramiákba. Hárma görcsösen rogytak össze és csak remegtek. A másik három visszafordult, hogy védje magát, de mire ezt tették ketten már estek is össze. Ez egyik a gyomrát markolászta, a másik pedig esés közben a szívéhez kapott. Nagyapa csak sétált tovább a harmadik felé egy szó nélkül, az meg remegett és egy kést szorongatott. Váratlanul hátba szúrta a lányt. Következő pillanatban Sintia kirepült a kezéből és lassan mellénk ereszkedett, elég mély volt a sebe. Elvesztette az eszméletét, így legalább nem fájt neki. A Gorviki hírtelen térdre rogyott és az életéért kezdett könyörögni. Térdelés közben valami ketrecféle jelent meg körülötte, cikázó villámokból és ahányszor menekülni próbál, egy hangos fájdalmas kiáltással, visszarogyott. Nagyapa visszasietett Sintiához, bal tenyerét a hátára tette, mondott pár szót érthetetlen nyelven. A tenyere sárgán felizzott és Sintia mintha jobban lett volna, a színe is visszatért. Nagyapa mondta, most már rendben lesz, majd ment és ellátta a kísérőinket és Ragnat is. Hihetetlen volt mindez, nem is tudtam, hogy ilyen hatalma van, Én azt hittem, hogy csak egy öregember, aki ért kicsit ehhez meg ahhoz. Nagyot tévedtem. Itt kezdtem el csodálni Őt, és ha felnövök, Én is ilyen erős akarok lenni. A támadóinkat elvitték Frone katonái, akiket az egyik kísérőnk értesített. Ők is mindannyian túlélték, bár ezt Ők maguk is nehezen hitték. Az út többi része eseménytelenül telt. Miután visszatértünk Új-Pyarronba, elmeséltünk mindent Mira mamának és a barátaim családjának is. Nagyon megijedtek, de hálásak voltak Thy nagyapának, hogy megvédte Őket.

Az egy éves körút után, újabb négy év iskola következett. Most már akartam is, hiszen volt célom. Erős lenni. Ragnar és Sintia szintén folytatta a sulit, szóval továbbra is együtt maradtunk. Még suli előtt és, hogy nagyapa tovább indult volna, beszélni akartam vele. Elmondtam neki, hogy mennyire büszke vagyok rá és, hogy én is olyan ember akarok lenni, mint Ő. Kértem, hogy meséljen a szüleimről, mi történt velük, milyenek voltak, Ők is ilyen erősek voltak-e és, hogy mennyire szerette Őket. Ezeket a kérdéseket remélte, hogy nem halja Tőlem egyhamar, még a könnye is kicsordult. Azt hittem még mindig ennyire fáj neki emlékezni, hogy elvesztette a fiát és a menyét, de a válaszára, Én nem voltam felkészülve.

Megtudtam, hogy nem is az vagyok aki. A nevem nem is Selmi Ardemis, a nagyapám nem is a nagyapám, a nagymamám nem is a nagymamám és nem Sauemben születtem. Az igazi nevem Ardemis Morgorien a Morgorien Klánbó a politikus családból. Apám Artas Morgorien, Anyám Adrien Siune és Thy nagyapa, valójában Thyssen Lazarus, egy Toroni boszorkánymester, az igazi családom gyilkosa. Én pedig csak azért maradtam életben, mert a halott családja szellemei, erre kérték. A Selmi nevet pedig a halott fia után kaptam. Az Ardemist is csak onnan tudta, mert rá volt hímezve a takarómra, amiben magával vitt. A nagymama pedig csak egy öregasszony, akinek fizetett, hogy gondoskodjon rólam. Ez hírtelen akkora sokk volt a számomra, hogy eszméletemet vesztettem. Tizenegy éves fejjel, ezt nem volt könnyű feldolgozni. Amikor magamhoz tértem a Férfi már nem volt sehol, a szobámban feküdtem az ágyon. Mellettem volt egy ládika, kinyitva találtam benne egy pecsétgyűrűt, egy medaliont és egy címeres zászlót. Ezek biztosan a szüleim holmijai voltak. A férfi tisztelete hírtelen gyűlöletbe csapott át, bár szerintem érthető okok miatt. Szüleim ékszereit magamhoz vettem és másnap rendesen, iskolába mentem. Ragnar és Sintia közelsége, most létfontosságú volt számomra, Ők valódiak voltak, nem csak kitalációk, és az Én barátaim.

Négy év elteltével Thyssen, egyszer sem próbált felkeresni, de Mirának mindig hozott pénzt, hogy gondoskodjon rólam. Mirára nem tudtam haragudni, Ő igazán nem tehetett semmiről és tényleg úgy szeretett, mint saját unokáját. Megint bölcsebb lettem sok tudnivalóval. Tanultam etikettet, politikát, történelmet, művészetet és egy Ősi nyelvet is. Minderre szükségem volt, mert a célom nem változott, erős akarok lenni. Bár bevallom, ez idő alatt, volt időm gondolkodni és Thyssen, akár mennyire is gyűlölni akartam, egyre kevésbé ment. Kezdett hiányozni. Reméltem, hogy így suli végén azért láthatom, legalább egyszer. Sajnos nem így történt, sőt! Egy férfi jött a házba, hogy engem keres. Bemutatkozott, Ő Zelak Morgorien a Morgorien Klánból, Predocból. Elmondta, hogy megkereste Őket egy férfi, hogy tudja, hol van az elveszett fiú, a politikus család egyetlen túlélője, és Ő azért jött, hogy magával vigyen. Innentől náluk fogok élni. Tizenöt évesen még nem volt jogom engedetlennek lenni, így kénytelen voltam vele menni. Mira pedig hazament a családjához.

Már vagy nyolc hónapja laktam új családommal Predocban, de börtönben éreztem magam. Nem mentünk soha sehova, nem volt semmi kaland vagy érdekesség ott. Reggel felkeltünk, kimentünk a szőlősbe és miután leszedtünk száz kosárral, majd le is préseltük, hazamentünk fáradtan, lepihentünk, majd másnap ugyanez. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem az Én világom, hiányzik az utazás, hiányzik a kaland és hiányzik Thyssen. Jobban átgondolva nem is volt vele olyan rossz. Nem is ismertem az igazi családom. Thyssen nevelt már egész kisbaba korom óta és nem lettem rossz ember, nagyon jó és boldog életem volt vele. Ő már nem az a férfi, aki volt, az a férfi meghalt Canasban, amikor a szüleim is. Most már Ő az Én családom! Amint, ezen gondolatmenet végére értem, már szedtem is össze a cuccaim, némi élelmet és az éj leple alatt megszöktem, hogy megkeressem Őt.

Selmi Ardemis L' Morgorien

Oké, ez lehet nem volt egyike a jó döntéseimnek, legalább is az egyedül rész. Az út sokkal hosszabb és nehezebb volt, mint amikor ketten haladtunk. Na de mindegy, már nem fordulok vissza. Ha jól számolom, Thyssen Már úton lehet Odarából nyugatra. Ha minden igaz és jól emlékszem, ha hajóra szállok Patarréban, akkor Laroque városában beérhetem. Ez jó tervnek tűnt, tehát ezt követtem. A terv jó is volt, csak hát sajnos nem volt annyi pénzem, hogy hajóra száljak, legalábbis legálisan nem, így hát felszöktem. Valahol félúton járhattunk, amikor lebuktam, Nem sokat kérdeztek tőlem, de arra sem voltak igazán kíváncsiak, ami fontos volt, az, hogy nincs pénzem. Kevés töprengés után úgy döntöttek, hogy azt teszik velem is, mint a többi potyautassal szokták, és behajítottak a tengerbe. Az egyik matróz még utánam hajított egy nagyobbacska rönköt, hogy ne fulladjak meg rögtön. Nem tudtam eldönteni, hogy segíteni akart, vagy csak a szenvedésem meghosszabbítani. Mivel az úszás sosem volt az erőségem és, hát belekapaszkodtam. Nem tudtam hol vagyok, azt se, hogy merre induljak, így vártam, hátha erre jár egy másik hajó és kiment. Napokig lebegtem a tengeren, kiszáradtam, többször majdnem meg is fulladtam és a cápák közelsége sem volt szívderítő. Még az volt a szerencsém, hogy nem voltak annyira éhesek, hogy megkóstoljanak. Már éppen kezdtem elveszteni az eszméletem és feladni, amikor kiáltást halottam "Ember a vízben", a következő kép, hogy valaki ugrik felém, majd már a hajópadlón fekszem, majd egy ágyban és képszakadás.

Ébredeztem, ez jó hír, még életben voltam. Egy lányka törölgette az arcomat nedves kendővel. Végig velem volt és ápolt, amíg eszméletlen voltam. - Hol vagyok? - kérdeztem halkan. Csak annyit felelt - Hála az isteneknek, még köztünk. - majd elmosolyodott. Olyan szép mosolyt még sosem láttam, és arcot sem, amin a mosoly ragyogott. Egy pillanatra el is felejtettem miért igyekszem annyira. Bemutatkozott, Laurinnek hívták, az is kiderült, hogy ez az apja hajója, aki foglyokat szállít Sherdaratba. Ez most nekem nagyon kapóra jött, így biztos, hogy Thyseen előtt érek oda. Jobban megismerkedtem Laurinnel és az apjával, Morggal. Elmeséltem nekik életem kicsinyke történetét, persze csak röviden és vázlatosa. Kiderült, hogy már keresnek engem, mert eltűntem Predocból. Azt hitték, hogy megint elraboltak és a boszorkánymester ellen is újabb körözéseket adtak ki. 20 arany fejpénz élve vagy halva. Szerencsére pontos információkat nem tudott róla senki. Sikerült meggyőznöm Őket, hogy magamtól jöttem el és, hogy nem is szándékozom még visszamenni, mert a nagyapámat keresem. Belementek, hogy Sherdaratig elvisznek és, hogy nem szólnak senkinek, hogy találkoztunk. A körülbelül két hetes utat a kabinomban töltöttem. Eddig sem szerettem hajózni, de most már a víz látványától is rettegek. Laurinra szerencsére mindvégig számíthattam, a gondomat viselte. Kicsit talán egymásba is habarodtunk, még egy csók is megesett köztünk. Aztán még egy és mégy egy. Mire Sherdaratba értünk már fülig beleszerettem. Gyönyörű szép lány volt, szőke hosszú haj és tengerkék szemek. Tizennégy éves kora ellenére, nagyon is érett lány, mind testileg mind lelkileg.

Sherdarattól kicsit délre van egy hegység, Tara-Byr. A hegy mélyében van, egy börtönbánya ahova a foglyokat viszik. Oda még velük tartottam, egyébként is útba esett. Tara-Byr lábánál vertünk tábort estére, miután leadtuk a rabokat. Fiatalok voltunk és szerelmesek, nem bírtunk magunkkal. Az éj leple alatt kiszöktünk a táborból és egy kis eldugott tisztásra mentünk onnan kicsit messzebb. Ott jobban megismertük egymást, egymás testét, szeretkeztünk. Mindkettőnknek ez volt az első, de biztos, hogy ez, feledhetetlen lesz.

Órákkal később csatazajra ébredtünk, a tábor felöl jött. Lázadás tört ki a bányában és a rabok megszöktek. Megtámadták a tábort, sok embert megöltek és Laurin apját és embereit menekülésre kényszerítették. Láttuk, hogy a hajó felé menekülnek, de túl messze voltak, hogy kiáltsunk nekik. Sajnálatos módon néhány rab éppen felénk menekült és ránk találtak. Szerencsére úgy gondolták, hogy fogolynak jobbak leszünk, és így nem öltek meg minket. Már napok óta hurcoltak magukkal minket délnek. Egyik este észrevettek egy kis tábort az erdőben és úgy gondolták megölik az utazókat és elveszik, amire szükségük van. Több fogoly már nem kellett nekik. Ez nem volt a szerencsenapjuk. A táborban két férfi volt, egy idősebb és egy fiatalabb. Mintha Thyssen és Én lettünk volna. A két férfi nem esett pánikba a feléjük rohanó támadók láttán. Az öregemberből mintha valami polip lett volna, áttetsző csápok nőttek ki és azokkal támadta az ellent. A fiatalabb pedig kardot rántott, kettőt is. Kékes szín fogta körül a testét, és mintha sérthetetlen lett volna, úgy pattogtak le róla a csapások. Fegyvereivel azokat támadta, akik az öreg közelébe jutottak. Percek alatt vége volt a harcnak és a majd huszonöt támadó, magatehetetlenül feküdt a földön. Laurinnal mindketten csak tátott szájal álltunk ál meg sem tudtunk nyikkanni. Mondjuk, azért sem mert be volt kötve a szánk és össze voltunk kötözve, mint egy sonka. Harc után odajöttek hozzánk. A fiatalabb levágta a köteleinket és megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Az idősebb bemutatkozott. Ő Lassyr, egy Siópa mester Shadonból, a fiú pedig fia és tanítvány, Mara L' Larasym. Hatalmas szerencse, hogy éppen beléjük botlottunk, kitudja meddig lettünk volna a rabok hasznára és abba is rossz belegondolni, hogy mit tettek volna Laurinnal, ha már nem menekülnek. Elmeséltük nekik rövidke történetünk és megígérték, hogy segítenek megkeresni a nagyapám, majd visszakísérnek minket Sherdaratba. Laurin is belement, hisz tudta, hogy apja biztonságban van és Tőlem sem akart elszakadni. Lassyr látott bennem valamit, amit Én nem értek. Azt mondta, hogy segít felszabadítani a belső energiámat, mert látja, hogy több rejtőzik bennem, mint amit mutatok. Minél előbb tanulom meg, annál erősebb lehetek. Ez nekem sem volt ellenemre. Larasymmel együtt tanított engem is. Ő már húsz éves volt, így volt négy év előny velem szemben, de igyekezett Ő is segíteni.

Már három hete utaztunk együtt mikor elértünk egy táborba, Laroquétől nem messze. Furcsálltam, hogy Thyssennel még mindig nem futottunk össze, de már tudtuk, hogy miért. Ott ült a tábor közepén összekötözve, míg négy fekete köpenyes alak beszélgetett nem messze tőle. - Nagyapa - Kiáltottam fel és erre mind a négyen felék néztek. - Ott a fiú, öljétek meg - Kiáltotta az ötödik a sátor elöl. Hátul maradtam Laurinnal, míg a Siópák támadásba lendültek. Ez a csata jóval tovább tartott és nehezebb is volt, mint az előző. Az ellenfelek is képzett harcosok voltak és az ötödik embernek hasonló képességei voltak, mint nagyapának. Ezek a Toroniak lehettek. A csata végül eldőlt a javunkra, bár a Siópák is megsebesültek. Miután kiszabadítottam nagyapát, Ő ellátta a sebesülésüket. Közben kérdően nézett rám, el sem hitte, hogy tényleg én vagyok az, azt hitte már sosem lát többet. Lassyr ránézett Thyssenre - Öreg Thy Mester, ha nem tévedek - Nagyapa csak biccentett. A Siópa elmondta, hogy a rendje már régóta nyomon kíséri a pályáját és csak azért nem léptek ellene, mert példás életet élt itt délen. Bemutattam neki Laurint és elmeséltem rövidke történetem, mi volt amióta magamra hagyott, amiért egyébként haragszom. A Siópák ahogyan megígérték, visszakísértek minket Sherdaratba. Az egy hónapos út alatt egy napot sem mulasztottam el, hogy gyakoroljak velük, és azt sem, hogy minden éjszakát Laurinnal töltsek. Az úton mindent megbeszéltem Thyssennel is, elmondtam neki, hogy megbocsátottam, amit tett, elvégre azt neki köszönhetem, ami most vagyok. Sherdaratba visszaérve, Laurint hazavittük családjához. Nagyon boldogok voltak, hisz Ők halottnak hitték. Hálából felajánlották, hogy addig maradunk náluk, mint vendégek, amíg csak akarunk. Még a kapcsolatunkra is áldásukat adták. Lassyr figyelmeztetett minket, hogy nagyon kell vigyázzunk, hiszen a Morgorien Klán újból vadászik Thyssenre és mint kiderült, a Toroniak is végezni akarnak velünk. Nem igazán értettem, hiszen már tizenhat év telt el az óta. A Siópák elbúcsúztak és útnak indultak, hogy küldetéseket teljesítsenek és kalandozzanak. Szerintük csak az lehet igazán erős, aki kalandokban fejleszti magát, ja meg gazdag is. Mindent megköszöntem, majd távoztak. Megkértem nagyapát, hogy tanítson meg nekem mindent, amit csak tud, legyen az a mágiája meg minden más praktikát is. Belement.

Négy évet töltöttünk Sherdaratban, Laurinnal és családjával. Nagyon boldog négy év volt. Laurinnal már jegyesek voltunk és Thyssen is megtartotta szavát. Elsajátítottam tőle a varázstudás elméletét és gyakorlati formáját is. Ezzel párhuzamosan kiélesedett egy különlegez érzékem is. Látom a halottakat. Nem a szellemüket, hanem a testüket, akár még a föld alatt is. Ijesztő egy képesség, de talán majd egyszer a hasznomra is lesz. Megtanított az orvoslás praktikáira, a méregkeverésre/semlegesítésére és továbbképzett a pszi területén is. Felfogadott egy kardforgató mester, hogy tőle tanuljam meg a különböző praktikákat a könnyű fegyverekkel. Legjobban a védekező harcformát tudtam elsajátítani, a hárító tőr és alkarvédő párost. Nem is baj, nem vagyok az a támadó típus és nem is szeretnék életet kioltani. Nekem elég, ha meg tudom védeni magam és szeretteim. Laurinnal elhatároztuk, hogy Új-Pyarronba költözünk, és ott kezdünk egy új közös élete. Persze Thyssen nagyapa is velünk tart majd, ki más gondoskodna róla öregkorában, ha nem mi. Eldöntöttük, hogy amint megérkezünk, összeházasodunk és beköltözünk a régi házunkba. Laurin felvette a nevem, így engem, Selmi Ardemis L' Morgorienne, Őt pedig, Laurin L' Morgoriennek hívták. Új címerállatunk a Hydra lett!

Az esküvőre meghívtuk az összes barátunkat és szeretteinket. Így eljött Ragnar és Sintia is, akik ekkor már egy párt alkottak és volt egy helyes kis fiuk, Regar. Gratuláltunk egymásnak és innentől megint elválaszthatatlanok voltunk. Thyssen, kora ellenére még mindig nagyon aktív volt. Nyitott egy kis rendelőt, és folytatta orvosi pályáját. Én is sokat segítettem neki a rendelőben, hisz már egész jó voltam az orvoslásban, ja és a tetoválással is egész jól kerestem. Laurin egy iskolában kapott munkát, mint énektanár, gyönyörű hangja volt. Így hármunk keresetéből egész szépen megéltünk. Két év elteltével Laurin családja koldussorsra jutott, elvesztették mindenüket. Felajánlottuk, hogy költözzenek hozzánk, majd meg leszünk valahogy. Szülei sajnos egészségügyileg sem voltak a toppon, így anyagilag sem nagyon tudtak besegíteni. Nem betegek voltak, csak hát, öregek. Egy évvel később Laurin teherbe esett, ez nagy öröm volt a családnak, nagyon boldog voltam. Hihetetlen, apa leszek. Ez szavakba önthetetlen. Már csak az a kérdés maradt, hogy tudom eltartani egye bővülő családom.

Nemrégiben híreket kaptam a Siópa, Larasym felöl. Úgy halottam, hogy a mesterét, meggyilkolták a Toroni fejvadászok, amikor egy boszorkánymesteren készültek rajta ütni. - "Vajon a Toroniak, minket kereshettek". - Larasym összeállt egy kis csapattal és megbosszulta mestere halálát, majd kalandozni indultak. Hatalmas hőstetteket hajtottak végre és mérhetetlenül gazdagok lettek. Ereje ily fiatalon, már mestere erejével vetekszik. Ha ez a kalandozás ennyire kifizetődő és még erőre is szert tehetek, hát miért ne vágjak bele. Egy év alatt annyi pénzt össze tudnék szedni, hogy az egész családom jól éljen élete végéig, akár még a gyerekeim és unokáim is. Laurin biztos nem lesz boldog, de csak megérti. Addig Thyssen majd gondját viseli.

Eladtam a szalonomat, teljes felszereléssel, Thyssen pedig a rendelőt meg a praxisát. Így összeszedtünk 12 aranyat, amiből eléldegélhetnek, amíg nem érek haza. Nagyapa az otthon készített főzeteit, továbbra is árulgatja. Volt számomra még egy meglepetése is. Kiderítette számomra, hogy hol él a nővérem Lar-Dorban, férjével és két gyerekével, akik alig fiatalabbak nálam. Syenas városba kell hát mennem. Nem maradt más hátra, mint búcsúzni. Feleségemtől egy csókkal nagyapától pedig egy szerető ölelésen köszöntem el. Mihamarabb útnak indulok, annál hamarabb térhetek vissza hozzájuk és gyermekemhez. Így hát útra keltem...

Játékos: Miracor